Kovács Kokó István: Rátaláltam egy újfajta életmódra

Egykor a ring sokszorosan koronázott királya volt, aki egy másik magyar világklasszis csábítása miatt vált hobbifutóból ismét edzéstervek alapján készülő hosszútávfutóvá és triatlonistává. Az amatőrök és a profik között mindent megnyerő Kovács Kokó István ismét akkor érzi jól magát a legjobban, ha aktív sporttevékenységet végez, ám akkor sem jött sosem zavarba, ha a civil életben kellett bizonyítania: harmadik diplomáját szerzi meg rövidesen, az üzleti és a média világában is ismert, sőt elismert személyiség.

– Az olyan szintű sportolók esetében, mint amilyen Ön volt, a legtöbben azt vallják, az a legnehezebb időszak az életükben, amikor az ünnepelt sztársportoló életét a civilek sokszor igencsak küzdelmes világára kell felváltani…

– Úgy tűnik, én ebben is kivételnek számítok, hiszen nekem ezzel nem volt semmilyen gondom. Persze én világéletemben dolgoztam a sport mellett. Mindez pedig megadta az alapot arra, hogy az ökölvívás mellett a civil életre is készüljek. Ahogy abbahagytam a bunyót, akkor ezek a civil elfoglaltságaim és az ezzel járó pénzügyi bevételeim megmaradtak, azaz minden gond nélkül tudtam életmódot váltani.

– Ha nem titok, milyen munkakörökben kell elképzelnünk a 90-es évek amatőr ökölvívásának egyik legnagyobb alakját?

– Ebben az időszakban mind fizikai, mind pedig szellemi munkát is végeztem napi négy órában az élsport mellett, de ugyanakkor időt szakítottam a tanulásra, továbbképzésekre is. Például ekkoriban Szilvási Miklós olimpiai bajnok birkózó fiának alkalmi munkása is voltam, aki mellett kertásással és burkolással kerestem egy kis pluszt, illetve az 1996-os atlantai olimpiára való felkészülésem idején egy számítógépes cégnél is dolgoztam. Ekkor már elmondhattam magamról, hogy azok közül, akiket ismertem, nekem volt először e-mail címem, noha ezzel nem sokat értem el, mert a barátaim közül senkinek sem volt, így nem is kaphattam tőlük elektronikus levelet. Ez az időszak arra tökéletes volt, hogy a számítástechnikai alapjaimat megszerezzem, amik a későbbiekben nagy előnyömre voltak. De az ezredfordulón már ekkor saját vállalkozásaim is voltak, így amikor 2002-ben teljesen megszűnt az élsport a számomra, azonnal volt hol folytatnom az életemet.

– És akkor még nem beszéltünk a már ekkor meglévő, médiából érkező lehetőségekről…

– Éppen ezekben az időkben valóban jelen volt már a média az életemben, mint lehetőség, és a profi pályafutásomat lezáró meccsem után szinte azonnal mindhárom nagy televíziótól, a közszolgálatitól, a Tv2-től és az RTL Klubtól is ajánlatot kaptam. Nem okozhatott nagy meglepetést, hogy utóbbi ajánlatot fogadtam el, hiszen őket már ismertem, a profi pályafutásom alatt végig velük dolgoztam együtt. Persze ma már nem titok, hogy még javában készültem a búcsúmeccsemre, amikor már próbafelvételeket készítettünk a Kell egy csapat műsorhoz. Aztán jött a Reggeli, ráadásul elkezdtem különböző magazinokban publikálni, illetve rádiózni a Lánchíd Rádióban, így egyszerűen időm sem volt azon gondolkodni, vajon mi lesz velem akkor, ha abbahagyom az élsportot. Ugyanakkor a sporttól, a profi ökölvívástól sem kellett elszakadnom, ugyanis az utolsó meccsem utáni banketten odalépett hozzám a WBO elnöke, és a szervezetnél ajánlott számomra sportvezetői karriert. Életem egyik legjobb döntése volt, amikor elfogadtam az ajánlatát, hiszen mára már a WBO legszűkebb vezetésébe tartozom.

– A fentiek ismeretében szinte hihetetlennek tűnik, hogy a magyar sportéletben viszont egyáltalán nem sikerült hasonló karriert befutnia. Mi ennek az oka?

– Kétségtelen tény, sok lehetőséget az érdemi munkára nem kaptam az elmúlt tizenöt évben sem a Magyar Olimpiai Bizottságban, sem pedig a magyar ökölvívásban. De ez nem is bánt annyira, hiszen a magyar ökölvívásban nem is akartam annyira részt venni. Ennyi.

– Akkor volt mit tennie aktív pályafutása befejeztével, de mi volt a helyzet a sportos életmóddal a civil napok kezdetén?

– Nem titok, amikor befejeztem a pályafutásomat, hasonlóan a legtöbb „nyugdíjba vonuló” élsportolóhoz, abszolút nem esett nehezemre elszakadni a korábbi életmódomtól. Hogy finoman fejezzem ki magam, nem igen kínoztam magam még edzegetéssel sem, maximum futkároztam vagy focizgattam a haverokkal. Szerencsémre a súlyom sosem szaladt el, mert arra nagyon hiún vigyáztam, ám 2011-ig semmilyen komoly energiát nem fordítottam arra, hogy sportos életmódot folytassak. A futkározás és a foci mellett néha teniszeztem, síeltem vagy golfoztam, de messze nem a tudatosan követett sportos életmód jegyében. Ebben az időszakban a hobbisportolók széles táborát erősítettem.

– Ki volt az oka, hogy mindezen változtatott?

– 2011-ben egy nagyon jó barátom, Darnyi Tamás elhívott egy futóversenyre, ahol egy félmaratont akartunk teljesíteni. Egyszerűen azt hittem, még mindig úgy bírok mindent, mint élsportoló koromban, és annak ellenére a korábbi időmet akartam megdönteni, hogy abszolút nem készültem fel. Azt hittem, nekem ez így is menni fog. Aztán kiderült, hatalmasat tévedtem, és 15–16 kilométer után csúnyán elfogytam, és beértem ugyan a célba, de az időm messze elmaradt a korábbiaktól. Nagyon elfáradtam, mindenem fájt, a testem és a lelkem, ugyanis csak az járt az eszemben, vége mindennek, megöregedtem. Na, ez volt az a pillanat, amikor úgy döntöttem, bebizonyítom, igenis képes vagyok még elérni a korábbi időeredményemet. Megfogadtam, hogy egy éven belül lefutom életem első maratoniját.

– Ebből alakult meg a 42 évesen 42 kilométer mozgalom?

– Igen. Nekiálltam, és elkezdtem keményen készülni, és a legnagyobb örömömre rátaláltam egy újfajta életmódra, a legtöbb korábbi élsportoló által már felfedezett szabadidősportra. Több vagyok immár, mint egy hobbifutó, de természetesen nem érem el a hosszútávfutásban és a triatlonban az élsportolók szintjét. De újra felépített terv alapján végzem az edzéseimet, újra van versenynaptáram, és újra igazolt sportoló vagyok egy triatlonegyesületben.

– Sikerült beváltania az ígéretét? Meglett egy éven belül az első maraton?

– Eddig tizenegy maratont teljesítettem, sőt egyedüli magyar olimpiai bajnokként kétszeres Ironmannek is mondhatom magam. Az az álmom, hogy megcsinálom az összes Major maratont, vagyis teljesítem a világ hat legnagyobb versenyét. New Yorkban már háromszor futottam le a 42 kilométert, de Rómában, Barcelonában, Párizsban, Prágában, Bécsben és Budapesten is teljesítettem a távot. Athén lesz a következő, de idén szeretném, ha a berlini viadalon is rajthoz állhatnék, ugyanakkor a közeli jövőben ott szeretnék lenni a tokiói, a bostoni és a chicagói versenyen.

– Igazi hosszútávfutóként mit tanácsolna azoknak, akik belevágnának a futásba?

– Az a legfontosabb, hogy mindenki, aki sportra adja a fejét, reálisan felmérje a saját lehetőségét, az erre fordított idejét, majd ennek tükrében kell meghatározni az elérendő célokat. De bárhogy döntenek majd, igazuk lesz, és biztos vagyok abban, ha nekivágnak, akkor képesek lesznek megoldani a feladatot. A túltervezés nem jó, mert a futás mindig örömet kell, hogy okozzon mindenkinek. Inkább becsüljük kisebbre eleinte a képességeinket, majd fokozatosan növelhetjük a leküzdendő távot, mert egyre többre és többre lesz képes az edzések hatására. Higgye el mindenki, tényleg csak az első három napot kell túlélni. Ha megvan az elhatározás, vegye fel a futócipőt, és ne kocogjon többet, mint mondjuk 800 méter. Aztán folytassa, és leljen örömet a futásban. Sosem gondoltam volna, hogy eljön az az idő, amikor a félmaraton edzéstáv lesz a számomra. Éppen az én esetemben is jól látszik, igenis teljesíthetőek a vágyak, csak megfelelő tervezés kell hozzá. Én nagyon élvezem ezt a fajta életmódot, ami ráadásul nem kíván meg tőlem minden élvezetet félretevő, aszkéta életet. Ugyanakkor rendszert ad a mindennapjaimnak. Nekem a futás vagy bármilyen mozgás már az életem része, és akkor érzem magam a legjobban, amikor aktív sporttevékenységet végzek.

– Nagyon sokan divatot csinálnak a futásból…

– Nagyon fontos, hogy ne arról szóljon a futás, hogy, jaj de jó, legalább divatos sportruhákat vehetek magamnak. Ne a divathullámot lovagolja meg senki, ne a felszín legyen a legfontosabb. Magát a sportot szeressük! A másik, hogy a különböző távok leküzdését ne bakancslistának tekintsék az emberek. Sajnos, ez egyre jellemzőbb, főleg a félmaraton és a maraton esetében. Régebben az emberek sokkal jobban tisztelték a leküzdendő távokat, és abszolút felkészültek a teljesítésére. A futás egyébként sok mindenre jó: közösségépítő, célt ad számunkra, de arra is jó, hogy egy keményebb időszak után kiszellőztesse valaki a fejét. Az is nagyon fontos, hogy a futás előtt a bemelegítésről, utána a levezetésről sem feledkezzenek meg. Ugyanis ahogy múlnak az évek, egyre jobban kell figyelni mindenre, hiszen idősebben könnyen szakadhat, repedhet az izom, ami pedig fájdalommal jár, és erre senki sem kíváncsi.

– A futással pont ellentétes sport a golf, ahol inkább a nyugalmat keresi az ember.

– Egy biztos, a golf például jó pár évet hozzá tud tenni az ember életéhez, hiszen jó levegőn, szép környezetben sportolhat az, aki golfozik. Tény, sokan drágának tartják ezt a sportot, holott az alapfelszerelés nem drágább, mint egy komoly sífelszerelés, vagy éppen egy éves tagsági sem kerül többe, mint egy hatnapos síbérlet. Viszont rengeteg időt igényel, ugyanis 6–8 óra az az idő, amit munkától és családtól távol kell tölteni. Ráadásul mindezt heti rendszerességgel, mert ezt a fajta sportot csak akkor lehet élvezni igazán, ha rendszeresen végzi az ember és fejlődik.

NÉVJEGY

Kovács Kokó István

Szül. hely és idő: Budapest, 1970. augusztus 17.

Családi állapota: elvált, két gyermek apja (Bence és Gergő).

Jelenleg a közszolgálati televízióban és a Lánchíd Rádióban műsorvezető, a WBO alelnöke, vállalkozó.

Ökölvívóként: olimpiai (1996), világ- (1991 és 1997), és Európa-bajnok (1991 és 1996) amatőrként, illetve Európa-bajnok (2000) és világbajnok (2001) profiként. Hétszeres magyar bajnok (1989–1996).

Amatőr mérlege: 297 meccsből 283 győzelem.

Profi mérlege: 22 győzelem (11 KO) és 1 vereség.

Díjai, elismerései:

Az év magyar ifjúsági sportolója választás harmadik helyezett (Telesport)(1988)

Kiváló ifjúsági sportoló (1988)

Az év magyar ökölvívója (1990, 1991, 1994, 1995, 1996, 1997)

Az év magyar sportolója (1991, 1996)

Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt (1992)

A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1996)

Kőbánya díszpolgára (1996)

Az év magyar férfi sportolója választás második helyezett (1997)

Köztársasági Elnöki Arany Emlékérem (1999)

Az év profi bokszolója (EBU) (2000)

A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2002)

MOB fair play-díj (életmű kategória) (2015)

Szabadidővel kapcsolatos cikkeinket ezen a linken találja: szabadidő